Wimbledon 2023: Íme a férfi egyes főtáblája!

Megtartották a szezon harmadik Grand Slam-tornájának sorsolását. Mutatjuk az eredményeket.

Novak Djokovic történelmi Roland Garros-győzelmét követően, 2021 után ismét felvetődik a kérdés: miután megnyerte az adott év első két Grand Slam-tornáját, van-e esély a naptári Grand Slam-teljesítésére? Kettő évvel ezelőtt a 28 próbatételből álló kihívás utolsó pontján, a Daniil Medvedev elleni US Open-döntőn bukott el. Habár most még “csak” a felénél tart az újabb kísérletnek, de az a torna következik, amit Djokovic az Australian Open után ural még a leginkább. Ő a címvédő a tenisz szentélyében, hova tovább: az elmúlt négy alkalommal rendre ő emelhette magasba a sportág talán legbecsesebb trófeáját. Az előzmények tehát neki kedvezhetnek, ráadásul egy régóta áhitott cél elért a Roland Garros megnyerésével: Grand Slam-győzelmekben most már Federer és Nadal felett áll, s erősen valószínű, hogy ez már így is marad, vagyis némi felszabadultsággal vághat neki Wimbledonnak.

2018 óta mindig Djokovic a Wimbledoni bajnok. Legutóbbi itteni veresége is csak egy csonka mérkőzésen, sérülés miatti feladás miatt történt még 2017-ben.
Kép forrása: eurosport.com

A kérdés természetesen az, hogy meg tudják e állítani fiatalabb vetélytársai? Párizsban az elődöntőben a világelső Carlos Alcaraz fel tudta vele venni a versenyt, de a teste két szett után lényegében feladta a küzdelmet, azonban Queen’s Club-ban meggyőző játékkal lett tornagyőztes.. Míg a többiek sem a mostani, sem a korábbi füves pályás szezonok során sem tudtak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. E némi bizonytalanság miatt lehet azonban igazán érdekes a torna.

Felső ág

Habár a Wimbledoni szervezők önkényesen szokták kiosztani a kiemeléseket, ezúttal viszont a világranglista mellett döntöttek az első kiemelt személyében, így Carlos Alcaraz (1.) lesz a tábla tetején. A rutinos francia, Jeremy Chardy lesz majd az első ellenfele. Győzelem esetén pedig újabb francia vetélytárs várhat rá, mégpedig valószínűleg az Arthur Rinderknech, aki a queen’s-i torna első körében döntőszett-tie-break-es meccset csikart ki a US Open-bajnokból. A harmadik fordulóban a papírforma alapján a chilei Nicolas Jarry (25.) következhet, a 16 között pedig vagy a queen’s-i döntő visszavágója jöhet össze Alex De Minaur (15.) ellen, vagy Alexander Zverevvel (19.) csaphat össze. Mindkét esetben jól járnának a nézők. Alcaraz negyedébe sorsolták Holger Runét (6.) is. A dánok tehetsége Davidovich Fokinával (31.), majd Frances Tiafoe-val (10.) vagy Grigor Dimitrovval (21.) találkozhat az első fordulók során.

Egy Queen’s Club-i tornagyőzelem mindig is remek bemelegítésnek számított Wimbledonra.
Kép forrása: atptour.com

A felső ágra került még Daniil Medvedev (3.) és Stefanos Tsitsipas (5.) is, ráadásul egy negyedbe, ami egy pikáns párosítást eredményezne a legjobb 8 között. Odáig viszont mind a kettejüknek el kell jutni. Medvedev egy hazai szabadkártyás után a füvön jól játszó Adrian Mannarinoval találkozhat a második körben, majd Talun Griekspoor (28.) következhet, hacsak nem győzi le Fucsovics Márton a hollandot az első fordulóban. Medvedevre a kiemelés és a papírforma alapján a negyedik fordulóban Francisco Cerundolo (18.) vagy az Australian Open-elődöntős Tommy Paul (16.) várhat.

Tsitsipas viszont egy nagyon érdekes meccsel nyithatja a tornát a korábbi US Open-győztes Dominic Thiem ellen. A találkozó nyertese pedig akár Andy Murrayvel is összecsaphat, ha a torna kétszeres bajnoka legyőzi szabadkártyás honfitársát, Ryan Penistont. A görög ágára a kiemeltek közül még Ben Shelton (32.), valamint Sebastian Korda (22.) és a tavalyi elődöntős Cameron Norrie (12.) került még.

Alsó ág

Tavaly Jannik Sinner (8.) volt a legközelebb ahhoz, hogy legyőzze Djokovicot Wimbledonban. Az olasz teniszező ugyanis megnyerte az első két szettet a szerb ellen a 2022-es torna negyeddöntőjében. A visszavágóra idén egy fordulóval később, az elődöntőben kerülhet sor. Sinner első ellenfele a fiatalabb Cerundolo-fivér, Juan Manuel lesz. A 16 közé jutásért várhatóan Daniel Evans-szel (27.) meccselhet, utána viszont egy nagyon komoly nyolcaddöntő várhat rá az amerkai Taylor Fritz (9.) ellen, aki tavaly Rafael Nadal skalpjához volt nagyon közel. Fritznek ehhez a találkozóig a japán Yoshihito Nishiokát (24.) kellene majd legyőznie a kiemeltek közül, a verseny korai szakaszában. Az alsó ágra került az újbóli Garros-döntős Casper Ruud (4.) is, vagy a rangsor alapján fogalmazhatunk úgy is, hogy Sinner került az ő negyedébe. A norvég teniszezőnek nem tartozik kedvencei közé a füves pályás borítás, ezért az ő ágán lévők bizakodhatnak kicsit, mint például két korábbi elődöntős, Denis Shapovalov (26.) és Roberto Bautista Agut (20.), vagy a Cincinnati Masters bajnoka, Borna Coric (13.).

A végére maradt Novak Djokovic (2.), aki először az argentin Pedro Cachin ellen lép pályára. Az első héten akár Stan Wawrinkával is találkozhat az immáron egyedüli Grand Slam-rekorder, ahogyan az idei Garros meglepetés szereplőjével, a szintén argentin Tomas Martin Etchevery-vel is (29.). A negyedik fordulóban Lorenzo Musettivel (14.) vagy a tavalyelőtti elődöntős Hubert Hurkacz-csal (17.) játszhat. Andrey Rublevet (7.) sorsolták a négyszeres címvédő negyedébe, aki bár jól melegített be a Halle-i döntős szerepléssel Wimbledonra, de a németországi döntő után akár ismét szembenézhet Alexander Bublik-kal (23.), de az ő ágán van a tavaly döntős Nick Kyrgios (30.) is, így még akár a finálé párosítása is megismétlődhet idén egy kicsit hamarabb. Habár Kyrgios tehetsége állandó, mindössze egy meccset játszott még idén sérülés és igencsak sajátos preferenciái miatt. Az ausztrál teniszező a korábbi top 10-es belga, David Goffin ellen kezd. Rublev első ellenfele az ausztrál Purcell lesz, a hallei bajnok Bublik-é az amerikai Mackenzie McDonald. Rajtuk kívül a tábla ezen részén még Felix Auger-Aliassime-t (11.) találjuk, aki kettő évvel ezelőtt a legjobb 8-ig jutott.

A sorsolást és a kiemeléseket öszevetve ezek a lehetséges negyeddöntők, ám a füves pályás szezon rövidsége és a borítás sajátosságai miatt könnyen borulhat a papírforma.

A sorsolás megtekinthető teljes egészében ezen a linken.

Borítókép forrása: inews.co.uk