Andy Murray nyerte a sebzett vadak csatáját Eastbourneben

Remekül folytatódik a skót visszatérése. Első meccsén nagyon simán győzte le Stan Wawrinkát

Az idény két legnagyobb mélyrepülője Andy Murray és Stan Wawrinka. A két háromszoros Grand Slam-bajnok teniszező nem játszott túl sokat az elmúlt 12 hónapban sérülés miatt, s miután emiatt nem tudták megvédeni a tavalyi Roland Garros-elődöntőért kapott ranglista pontjaikat, drasztikusan visszaestek a világranglistán. A skót a top 150, a svájci a top 250-en kívül találta magát.  Nagyon mélyről kell nekik most tehát építkezniük. Az ehhez szükséges következő lépéseket az Eastbourne-i 250-es tornán tették meg, s a sors fintoraként a két szabad-kártyást összesorsolták a főtáblán.

“Stan The Man” nagy verést kapott
Kép forrása: lufkindailynews.com

Ha ez a két teniszező ereje teljében van, akkor abból egy remek mérkőzés kerekedhet ki, gondoljunk csak pont arra a Garros-elődöntőre, amit éppen egymás ellen vívtak egy éve. Most azonban nehéz volt megtippelni a mérkőzés képét, így is meglepetés számba ment, amilyen simán nyert Murray. A kétszeres Wimbledoni bajnok mindössze 79 percet töltött a pályán és csak négy játékot veszített el az egész meccs során. Négyszer is elvette Wawrinka szerváját, míg a svájcinak mindösszesen 4 lehetősége volt ugyanerre, ráadásul mindegyik egy és ugyanazon játékban. Murray ezzel visszavágott a helvétnek a tavalyi párizsi vereségért, s a tornát egy érdekes mérkőzéssel folytathatja. A 2. körben a 2. kiemelttel, honfitársával, Kyle Edmunddal találkozik.

Végeredmény: Murray (brit) – Wawrinka (svájci) 6/1 6/3

A torna főtábláján egyébként megtalálható még Diego Schwartzmann, az 1. kiemelt, az idei Roland Garros hőse, Marco Cecchinato (4.), Denis Shapovalov (3.) és David Ferrer (6.) is.

Ott volt Fucsovics Márton is, de sajnos visszalépett a brit Norrie elleni összecsapástól. Hogy döntése összefüggésben áll-e múlt heti hallei sérülésével, még nem tudni.

A kiemelt kép forrása: bbc.co.uk

A hozzászólások le vannak zárva.