WTA Brisbane – első játéknap
Még javában zajlanak a selejtezők az új idény első tornáira, Brisbane-ben azonban már több első fordulós meccset is lejátszottak a főtáblán.
Andrea Petkovic legyőzte az amerikai Mattek-Sandsot, ő lesz tehát Serena Williams ellenfele a második fordulóban. A szoros első játszma után (6:4) a másodikban nehéz helyzetbe került a német teniszező: 4:5, 0:30 volt az állás, ám Petkovic visszakapaszkodott, és 7:5-re megnyerte a második szettet is. Korábbi két meccsüket Mattek-Sands nyerte, Petkovic tehát némiképp a visszavágásnak is örülhetett.
A kiemeltek közül egyedül a 7. Lisicki lépett pályára az első játéknapon, aki 7 ászt ütve, 6:3, 6:4 arányban nyert Rybarikova ellen. Továbbjutott még Svitolina, Voegele és Date-Krumm is.
Eredmények:
Date-Krumm – Rogowska – 6:3, 7:5
Svitolina – Lepchenko – 6:3, 6:3
Lisicki – Rybarikova – 6:3, 6:4
Voegele – Keys – 6:4, 6:3
Petkovic – Mattek-Sands – 6:4, 7:5
Serena Williams negyeddöntőbeli ellenfele biztosan nem Wozniacki lesz, a dán teniszező ugyanis vállsérülésre hivatkozva visszalépett a tornától. “Nyilvánvalóan elkeserítő ez a helyzet, mivel nagyon vártam már a szezonkezdetet, és hogy játszhassak Brisbane-ben, de ha jól alakul a kezelésem, akkor Sydneyben már pályára léphetek.” – nyilatkozta Wozniacki.
A selejtezőből Watson, Barty, Kudryavtseva és Panova jutott fel a főtáblára, közülük Barty meccse alakult a legérdekesebben – a döntő játszmában 5:2-es hátrányban volt Bertens ellen, és 5 mérkőzéslabdát is hárítania kellett, mielőtt 2:6, 6:3, 7:5 arányban sikerült megnyernie a mérkőzését.
A kiemelt kép forrása: lucaswroe.com