Sharapova és Stephens is továbbjutott az első fordulóból

Maria Sharapova a múlt héten Radwanskát megtréfáló Mattek-Sands ellen nyert, Stephens ellenfele pedig a kazah Shvedova volt.

Stephens későn eszmélt, de továbbjutott Forrás: wtatennis.com

Stephens későn eszmélt, de továbbjutott
Forrás: wtatennis.com

Stephens nem úgy kezdte az idényt, ahogyan azt eltervezte: a Hopman Kupa küzdelmei során csuklósérülést szenvedett és emiatt Sydney-ben sem léphetett pályára. Ez, és talán a rekkenő hőség is közrejátszott abban, hogy Stephens elég későn “érkezett meg” mai mérkőzésére. Shvedova hamar 5:1-es előnyre tett szert, és a tavalyi elődöntősnek szettlabdát is hárítania kellett, mielőtt megkezdte a felzárkózást. Stephens játékának javulásával párhuzamosan nőtt a nyomás ellenfelén, ami megtörte a játékát. A szett végül a rövidítésben dőlt el, ahol már nem volt kérdés a győztes kiléte: Shvedova mindössze egy pontot tudott nyerni a tie-breakben, így  szettlabdáról sikerült elbuknia a játszmát. A másodikban Stephens ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, végül 1 óra 43 perc után kialakult a 7:6, 6:3-as végeredmény. Stephens a következő fordulóban Tomljanovic ellen fog játszani, aki szetthátrányból fordítva jutott tovább Majeric ellen.

Mattek-Sands hibázott a fontos pillanatokban

Mattek-Sands hibázott a fontos pillanatokban
Forrás: ausopen.com

Maria Sharapova és Bethanie Mattek-Sands meccse zárta a 2. játéknap programját, ahol a sérülése után visszatérő orosz remekül kezdett: 4:0-ás előnyre tett szert, és labdája volt az 5:0-hoz is. Mattek-Sands ekkor kezdett ébredezni, előbb megfordította a saját adogatójátékát, majd elnyerte Sharapováét is, és azzal kellett szembesülnie a 3. kiemeltnek, hogy 5:0 helyett 4:3-nál kényszerül breaklabdát hárítani. Nem engedte viszont vissza ellenfelét a meccsbe, a breaklabda hárítása után ismét elnyerte Mattek-Sands adogatását majd kiszerválta az első szettet – 6:3. A második játszmában is Sharapova került előnybe, 3:1-re vezetett, de az amerikai, aki előző 5 párharcukból egyet sem tudott megnyerni, ismét megtalálta a mérkőzésbe visszavezető utat . 4:4-nél viszont egy kettős hibával megint elbukta a szervajátékát, Sharapova pedig kiszerválta a mérkőzést. Sharapova nem adogatott jól, csak 53%-ban jöttek be az első szervái, valamint 9 kettős hibát is vétett, de ellenfele számos ajándék ponttal jutalmazta meg. Elődöntőbe vezető útja nem tűnik túl nehéznek, de ha nem sikerül összeraknia az adogatójátékát, Halep vagy Jankovic is komoly kihívás elé állíthatja. A következő körben majd az olasz Knapp lesz az ellenfele, aki Ormaechea ellen nyert 6:4, 6:2-re..

Korábban már megemlítettük a 24. kiemelt Kanepi búcsúját, rajta kívül a 21. Cirstea és a 19. Kuznetsova is kiesett. A játéknap első felének összefoglalója itt olvasható: http://www.teniszvilag.com/2014/01/14/ao-2-jateknap-azarenka-es-wozniacki-is-tovabbjutott/

További eredmények a 2. játéknapon:

Schmiedlova – Babos – 4:6, 6:4, 7:5. A mérkőzés összefoglalója itt olvasható: http://www.teniszvilag.com/2014/01/14/babos-kikapott-az-australian-open-elso-fordulojaban/

Erakovic – Cirstea – 6:4, 7:6

Tomljanovic – Majeric – 3:6, 7:6, 6:4

Knapp – Ormaechea – 6:4, 6:2

Rybarikova – Petkovic – 6:2, 6:3

Stephens – Shvedova – 7:6, 6:3

Jovanovski – Cepelova – 6:7, 6:1, 6:3

Svitolina – Kuznetsova – 6:3, 6:3

Meusburger – Scheepers – 7:6, 6:4

Sharapova – Mattek-Sands – 6:3, 6:4

A kiemelt kép forrása: ausopen.com