Winston Salem: 16 között a kétszeres bajnok és Kevin Anderson is

A Winston Salem-i verseny már a második fordulójához ért, ahol a hazaiak kedvence magabiztosan kezdett. A közönség több fantasztikus csatát láthatott, többek között a harmadik kiemelt is búcsút vett a tornától.

isner4

Isner jól kezdett Winston Salemben
Kép forrása: facebook.com

A legjobb 32 között már John Isner is megkezdte a szereplését, a publikumnak pedig nem volt könnyű dolga, mivel a háló másik oldalán egy szintén amerikai színekben versenyző Bradley Klahn állt. A 24 éves teniszező év közben még a viszonylag előkelőnek számító 64. helyen is állt, de mostanában gyengébb eredményei miatt már kicsúszott a 100-ból, aki Isner ellen szeretett volna javítani. A torna első kiemeltje azonban miután megnyerte az első játszma rövidítését, már nem adott igazán sok esélyt honfitársának és egy könnyedebbnek mondható 6/2-vel tovább is lépett a nyolcaddöntőbe. Ott majd egy orosz születésű Kazahsztán játékos lesz az ellenfele Mikhail Kukushkin személyében. A 26 éves teniszezőről elmondható, hogy rendesen beütötte magát az Isner elleni összecsapásra, a második körben a holland Robin Haase-t verte egy őrületes csatában.

anderson

Anderson igen nehezen nyert Mannarino ellen
Kép forrása: tennis.com

Kevin Andersonnak már közel sem volt ennyire könnyű mérkőzése a francia Adrian Mannarino ellen. A dél-afrikai játékos talán az idei év egyik legérdekesebb és talán legkiszámíthatatlanabb embere, mivel hol nála erősebb játékost intéz el, néha pedig kikap nála gyengébb képességű teniszezőtől. Nos, ez a mérkőzés viszonylag könnyedén indult számára, mivel 6/3-mal indított. Sokan gondolhatták, hogy ez egy egyértelmű találkozó lesz, azonban a folytatás egészen mást mutatott. Mannarino gyorsan 6/2-re megnyerte a második szettet, majd a döntő periódusban is nagy küzdelemre tudta kényszeríteni Anderson-t. A világranglista huszadik ennek ellenére jól állta a sarat és 6/4-el behúzta a továbbjutáshoz szükséges játszmát. A következő kör még ennél is nehezebb lesz a 28 éves játékos számára, mivel Sam Querrey vár rá, aki a 16. kiemelt Steve Johnson-t búcsúztatta két játszmában.

mahut3

Mahut meglepően könnyedén győzte le Robredo-t
Kép forrása: chinadailyasia.com

A legjobb 32 nem csak az első két kiemelt továbbjutásáról szólt, hanem a harmadik kiemelt igen korai búcsújáról. Tommy Robredo ugyanis már készülhet a hétfőn kezdődő US Open-re, amiről a 2010-es wimbledoni torna első fordulójának egyik hőse gondoskodott. A francia Nicolas Mahut ugyanis miután elég rendesen bekezdett a Djokovic verő spanyol ellen, a második szettben már csak egy rövidítés választotta el a torna eddigi legnagyobb meglepetésétől. Robredonak ez a pár perc lehetett volna a fordulópont, de erre esélye sem volt Mahut ellen. A rutinos Angers-i úgy játszott, ahogy egy mérkőzést megnyeréséhez szükséges teniszezni. A rövidítésben teljes mértékben lenullázta ellenfelét, így a következő körben egy újabb kiemelt vár rá. A legjobb 16 között Mahut majd Andreas Seppi ellen próbálhatja meg kiharcolni a nyolc közé kerülést.

Ma már a nyolcaddöntők kerülnek műsorra az amerikai városban. Pályára lép tehát  John Isner és Kevin Anderson is, valamint Jerzy Janowicz és Edouard Roger-Vasselin mérkőzése igen izgalmasnak ígérkezik.

A második forduló eredményei:

John Isner-Bradley Klahn 7/6(5) 6/2

Mikhail Kukushkin-Robin Haase 5/7 7/6(4) 6/4

Pablo Andujar-Igor Sijsling 6/4 6/3

Lukas Rosol-Ryan Harrison 3/6 2/1-nél Harrison feladta

Nicolas Mahut-Tommy Robredo 6/1 7/6(0)

Andreas Seppi-Federico Delbonis 7/5 6/7(4) 6/2

Yen-Hsun Lu-Blaz Rola 6/4 7/5

Marcel Granollers-Paul-Henri Mathieu 6/3 6/3

Jerzy Janowicz-Joao Sousa 6/1 3/6 7/6(5)

Edouard Roger-Vasselin-Aleksandr Nedovyesov 7/6(9) 6/7(5) 6/4

Jarkko Nieminen-Benjamin Becker 7/5 6/4

David Goffin-Leonardo Mayer 6/3 6/1

Guillermo Garcia-Lopez-Dustin Brown 6/7(5) 6/2 6/2

Donald Young-Frank Dancevic 6/1 6/3

Sam Querrey-Steve Johnson 6/4 6/3

Kevin Anderson-Adrian Mannarino 6/3 2/6 6/4

Kiemelt kép forrása: sport.malaysia.msn.com

A hozzászólások le vannak zárva.