Nem hibáztak a nagyok Cincinnatiben
Véget ért a második forduló Cincinnatiben. Djokovicék letudták a kötelezőket, kialakult a legjobb 16 mezőnye az amerikai városban.
Novak Djokovic idén újra megpróbálhatja, azt ami még soha nem sikerült neki: nyerni Cincinnatiben. Ebben első ellenfele az egyre jobb formát mutató Benoit Paire volt, akinek egy szett leforgása után már nem adott sok reményt a győzelem megszerzésére. Az első játszmában a szerb break hátrányból szerzett vezetést, majd a másodikat 2-2 után már teljes mértékben a kezében tartotta, így túl van első mérkőzésén a világelső, David Goffinel játszik majd.
Andy Murray montreali tornagyőzelme után megkezdte szereplését az amerikai városban is, Mardy Fish ellen érdekes meccs elé nézett. A hazai játékos hosszú sérülése után győzelemmel tért vissza saját közönsége előtt, brit riválisával is szépen tartotta a lépést, ez azonban még kevés volt a győzelemhez. Murray 6/4-re nyerte az első szettet, majd Fish szerválhatott az egyenlítésért, de ez most nem jött össze neki. Murray rövidítésben végül mindent eldöntött, a Grigor Dimitrov elleni összecsapás igen pikánsnak ígérkezik majd.
A nagyok közül Stan Wawrinkának volt a legnehezebb dolga, tegyük hozzá Borna Coric ellen sosem mehet biztosra az ember. A horvát teniszező mindösszesen egy rövidítésre volt a győzelemtől, azonban annak elvesztése a svájci javára fordította a találkozót. A döntő szettben Wawinka 3-2-nél előbb breakelt, majd két sikeres adogatójátékával behúzta a találkozót, készülhet a nagy adogatásokra Ivo Karlovic ellen.
A játéknap végére pedig maradt még egy sztár, ugyanis Rafael Nadal érkezett Cincinnati centerpályájára. A háló túloldalán Jeremy Chardy szerette volna ellene a továbbjutást kicsikarni, ennek ellenére a spanyol két játszmában megoldotta az első rá nehezedő feladatot. Nadal mind a két játszmában hamar break előnybe került, habár a játszma kiszerválása egyik esetben sem volt túl egyszerű feladat, de megcsinálta. A negyeddöntőért Feliciano Lopezt kell majd kiejtenie.
Ma már a nyolcaddöntőkkel folytatódik a harc. Nehéz lenne kiemelni a legjobb mérkőzést, rengeteg izgalom vár ránk a legjobb 16 között.
A második forduló eredményei:
Novak Djokovic-Benoit Paire 7/5 6/2
David Goffin-Fernando Verdasco 6/4 7/6(4)
Stan Wawrinka-Borna Coric 3/6 7/6(3) 6/3
Jerzy Janowicz-Jared Donaldson 6/4 7/6(4)
Tommy Robredo-Sam Querrey 6/1 5/7 6/3
Richard Gasquet-Thanasi Kokkinakis 7/6(5) 6/2
Andy Murray-Mardy Fish 6/4 7/6(1)
Rafael Nadal-Jeremy Chardy 6/3 6/4
Feliciano Lopez-Andreas Seppi 7/6(6) 6/2
Kevin Anderson-Jack Sock 6/3 7/6(7)
Kiemelt kép forrása: indianexpress.com