ATP World Tour Finals 2015: Ennek nagyobb volt a füstje, mint a lángja

Pattanásig feszült küzdelmeket vártunk, sima győzelmekkel zárult a két elődöntő. A döntőben összejött újra egy korábbi csoportmérkőzés, lássuk a történéseket.

Novak Djokovic-Rafael Nadal 6/3 6/3

Hiába javult sokat Nadal, Djokoviccal szemben most se volt ellenszere Kép forrása: dailymail.co.uk

Hiába javult sokat Nadal, Djokoviccal szemben most se volt ellenszere
Kép forrása: dailymail.co.uk

Hónapok után először készülhettünk előzetesen izgalmakra egy Djokovic-Nadal összecsapáson. A szerb nem játszott valami kimagaslóan a csoportmérkőzések során, ellenfele viszont annál jobban. Djokovic viszont újra megmutatta, hogy hiába teniszezett gyengébben, amikor nagyon kell, mindig szintet tud emelni. Parádésan kezdte a találkozót. Rögtön a mérkőzés elején 4 nyerővel elvette a spanyol adogatását, majd a sajátja mögött rettentően magabiztos volt. Az első szettben tehát Djokovic szépen nyugodtan megtartotta ezt a break előnyt. A két játékos között az egész mérkőzés során a stabilitás bizonyult a legnagyobb különbségnek, ami a második szettben látszódott leginkább. Nadal egyre több könnyű labdát rontott el, aminek köszönhetően először a játszma közepén, majd 3-5-nél is elveszítette az adogatását. Djokovic ismét megmutatta, hogy ő bármikor és bárhonnan elő tud venni egy olyan teniszt, amire keveseknek van válasza. Rafael Nadal a simának tűnő veresége ellenére nem lehet csalódott, remek világbajnokságot tudhat maga mögött.

Roger Federer-Stan Wawrinka 7/5 6/3

Federer hetedszer lehet világbajnok Kép forrása: theguardian.com

Federer hetedszer lehet világbajnok
Kép forrása: theguardian.com

Két jó barát egymás ellen az elődöntőben. 1 évvel ezelőtt ez a két játékos egy drámai elődöntőt vívott az O2 Arénáéban, ahol akkor Federer mérkőzéslabdákat hárítva tudott nyerni. A torna alapján Federert lehetett jóval esélyesebbnek tartani, azonban tudtuk ha Wawrinka elkapja a fonalat, igen nehéz megállítani. Wawrinkaé volt az első break, tegyük hozzá, egy jó nagy adag szerencse szükségeltetett hozzá. Előbb a netsről megpattanó labdával Federer nem tudott mit kezdeni, majd az ő ütése vánszorgott ki a hálóról, így lett 3-2 Wawrinka javára. A break megtartásához azonban nem fért bele néhány könnyed hiba, Federer hamar visszajött. Wawrinka 5-6-nál a Tiebreakért adogatott, honfitársa viszont remek elütéseinek köszönhetően pontot tett az első szett végére. A második szettben Federer korai breakkel nyitott, és már nem engedte vissza honfitársát a mérkőzésbe. Az idősebb svájci szokásához híven rengeteget lépett fel a hálóhoz, ahol rendkívül hatékonyan tevékenykedett. A tavalyi öldöklő küzdelem tehát nem ismétlődött meg, Federer ismét döntőbe került.

Két nyert szettre a vébé győzelemtől…

Jöhet a 44. Djoko-Federer Kép forrása: telegraph.co.uk

Jöhet a 44. Djokovic-Federer
Kép forrása: telegraph.co.uk

Ismét egy Djokovic-Federer, immáron 44. alkalommal. A döntő párosítása tavaly is ugyanígy nézett ki, akkor sajnos a svájci hátsérülése miatt nem jöhetett létre a finálé. Nehéz megtippelni az esélyeket, mivel sokat számíthat, hogy a döntőt is két nyert szettre játsszák. Azt, hogy ki emelheti magasba a világbajnokság megnyeréséért járó trófeát, este 7 órától kezdődően kiderül.

Kiemelt kép forrása: telegraph.co.uk

A hozzászólások le vannak zárva.