ATP Monte Carlo: Már csak nyolcan maradtak

Murray és Wawrinka kiesett, Djokovic még nem az igazi, Nadal már talán az – összefoglaljuk a salakszezon nyitóversenyének első napjait.

Idén is a felső ágról jöhet egy meglepetés-döntős

Tavaly Roger Federer és Novak Djokovic sem jutott el az elődöntőkig a tábla tetején. Idén is hamar kiestek a legnagyobbak. Név szerint a 2014-es bajnok Stan Wawrinka (3.) és a világelső Andy Murray (1.). A két háromszoros GS-győztes ugyan egy kört tudott menni, de már a kezdet sem volt felhőtlen egyikőjük számára sem.

Ez még továbbra sem a világelső szezonja…
Kép forrása: spox.com

Murray az ellen a Gilles Müller ellen szenvedett meg két szettben, akinek messze nem lételeme a salakpályás játék (7/5 7/5). Csütörtökön aztán egy nagyon hektikus meccset játszott a spanyol Albert Ramos-Vinolasszal. Az első két szetten két 6/2-es játszmával osztozkodtak, majd ezután úgy tűnt, Murray érvényesítheti a papírformát, megnyerte a döntőszett első négy játékát, de a balkezes spanyolt visszaengedte a meccsbe. Ramos-Vinolas szívvel-lélekkel küzdve hajtott végre egy döbbenetes fordítást és először győzött le aktuális világelsőt (2/6 6/2 7/5).

Az uruguayi Cuevas újabb Masters-negyeddöntőbe jutott be
Kép forrása: montecarlotennismasters.com

Wawrinka a cseh Jiri Vesely ellen kezdte meg szereplését. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly ugyanezen a tornán ejtette ki nagy meglepetésre Djokovicot. Nos, idén is egy nagyágyú jutott neki a második fordulóra, idén is sikerült egyenlítenie szetthátrányból, de a meglepetés ezúttal elmaradt (6/2 4/6 6/2). Véghez vitte a meglepetést helyette az uruguayi Pablo Cuevas (16.), aki Indian Wells után újra negyeddöntőzik egy Mastersen ebben az évben. Wawrinka nem igazán találta a pályát vele szemben, Cuevas győzelme egy percig nem volt kétséges (6/4 6/4).

A felső ágon továbbá még Marin Cilic (5.) és Lucas Pouille (11.) jutott be a 8 közé. Pouille kissé szerencsésen, hiszen a Tsongát (7.) kiejtő Adrian Mannarino csak három játékot tudott bevállalni a nyolcaddöntőre. Cilic sem veszített még szettet a tornán, Jeremy Chardy és Tomas Berdych (9.) sem okozott neki nagy akadályt. A 8 között Ramos-Vinolas Ciliccsel, Pouille Cuevassal mérkőzik meg.

 

Alsó ág: érik a Djokovic-Nadal elődöntő

A fiatalság sem fogott ki Nadalon
Kép forrása: ibtimes.co.in

Az alsó ágon nem történt ennyi meglepetés, de a két sztár, Rafael Nadal (4.) és Novak Djokovic (2.) is megszenvedett legalább egy mérkőzésen. A címvédő spanyolnak a kezdés volt nehéz, a brit Kyle Edmunddal szemben. Az első szettben bár a Salakkirály játékot sem veszített, annyira dominált, a fiatal Edmund a folytatásra nem vesztette el kedvét. Mi több, roppant látványos tenisszel rukkolt elő, a lehető legtöbb pillanatban nyerő ütéssel igyekezte lezárni a pontokat. Az elismerésre méltó mentalitás eredménye a 7/5-ös egyenlítés és break-előny a döntőszettben lett. A meglepetés küszöbének árnyékában azonban megállt a tudomány Edmund számára. Csalódott azonban így sem lehet, megmutatta, miért is tartják nagy tehetségnek (6/0 5/7 6/3). Nadal ezt követően a csütörtökön 20 évessé váló Alexander Zverevet (14.) győzte le nagyon simán. A német tehetségnek biztos, jobban is telt már ez a fontos nap, szettenként csak egy-egy játékot tudott nyerni. Nadalnak a negyeddöntőben sem ígérkezik nehezebb feladat. Diego Schwartzmannal fog játszani, aki Roberto Bautista-Agut (12.) és Grigor Dimitrov (8.) korai kiesésének is köszönhetően jutott el ilyen magasságokba (ő ejtette ki Bautistát).

A játék még nem az igazi, de a lélekjelenlét már majdnem az
Kép forrása: metro.co.uk

Novak Djokovic jó formája továbbra is várat magára. Első meccsén Gilles Simon újra megdolgoztatta. A nyertes első szettet követően visszaengedte a mérkőzésbe a rutinos franciát, a döntőjátszmában pedig egyenest a győzelemért szerválhatott. Ám a szerb a gyengébb forma ellenére úgy menedzselte a nehéz szituációt, ahogyan legszebb napjaiban (6/3 3/6 7/5). Némileg hasonló volt a forgatókönyv a Pablo Carreno Busta (13.) elleni nyolcaddöntőn is. Nadal régi „patronáltja” azonban nem jutott olyan közel a győzelemhez, mint Simon, de hatalmas szívének köszönhetően méltó ellenfele volt Djokovicnak. 4/4-nél egy pontra volt attól, hogy a meccsért adogasson, de a korábbi világelső szerb önmagához hűen megtalálta a módját, hogy jobbnak bizonyuljon a fontos pillanatokban (6/2 4/6 6/4). A negyeddöntőben David Goffinnel (10.) játszik. A belga a 16 között pikáns meccset nyert meg az osztrák Dominic Thiem (6.) ellenében (7/6(4) 4/6 6/3).

A negyeddöntők tehát…

Ramos-Vinolas – Cilic

Pouille – Cuevas

Nadal- Schwartzmann

Djokovic – Goffin

A kiemelt kép forrása: skysports.com

A hozzászólások le vannak zárva.