US Open 2017: Két negyeddöntő már megvan az uraknál
Az annyit szidott alsó ágon a körülményekhez képest papírforma eredmények születtek, csak egy meccsen nem nyert a magasabban rangsorolt teniszező.
Egyre közelebb vagyunk a végjátékhoz az év utolsó Grand Slam-tornáján, a US Openen. A torna első vasárnapján férfi egyesben az alsó ág versenyzői ragadtak ütőt, hogy kiharcolják a negyeddöntős szereplést. Az előzetes visszalépések és a versenyben maradt sztárok váratlan vereségei miatt olyan rangsorolású teniszezők kerültek nagy lehetőség elé, amilyenekkel rég nem találkozhattak a teniszrajongók. A körülményekhez képest aztán mindenki, aki itt bejutott a negyeddöntőbe, olyan versenyzők, akik ebben az évben vannak karrierjük csúcsán.

Carreno Busta állította meg a kanadai tini menetelését
Kép forrása: nydailynews.com
Ott van például Pablo Carreno Busta (11.), a 26 éves spanyol teniszező 2017-ben kezdte el komolyabban hozni az eredményeket, ott kopogtat már a top 10 kapujában és idén már a második Grand Slamen jutott be a legjobb 8 közé. Mily érdekesség, hogy a Roland Garros után, most New Yorkban is egy kanadait kellett legyőznie ehhez (Párizsban Milos Raonicot). Ellenfele a nyár felfedezettje, a mindössze 18 éves Denis Shapovalov volt, aki még a montreali Masters tornán hívta fel magára a figyelmet Juan Martin Del Potro és Rafael Nadal skalpját is begyűjtve. Hetekkel később a „Nagy Almában” is megcsillogtatta, mekkora potenciál van benne, a mostani fordulóig még Jo-Wilfried Tsongát (8.) is legyőzte, de a gijóni teniszező már nagy falat volt számára. Három nagyon szoros szettet játszottak a felek, s végül a mindenkori rutin döntött a spanyol teniszező javára.

A kis argentin nagy sztorija még nem ért véget
Kép forrása: au.sports.yahoo.com
Carreno élete első GS-elődöntőjéért az argentin Diego Schwartzman (29.) ellen fogja játszani. A mindössze 170 cm magas dél-amerikai teniszező a 2014-es bajnok, Marin Cilic (5.) után a tavalyi negyeddöntős Lucas Pouille-t (16.) is legyőzte. Az első két játszma nagyon kiélezett volt, mind a kettőben break-hátrányból kellett fordítania Schwartzmannak, végül mégis 2-0-s előnybe került. A francia aztán könnyedén szépített és a negyedik szettben is break-előnyért adogatott, de az argentin az 1/2-es állást követően megnyert zsinórban 5 játékot, így életében először ott van a legjobb 8 között egy Grand Slam-tornán.

Anderson újra úton van az élmezőny felé
Kép forrása: livetennis.com
A dél-afrikai Kevin Anderson (28.) is ott lesz az ötödik fordulóban, három éven belül másodszor. A veterán olasz, Paolo Lorenzin keresztül vezetett el az út idáig, akit négy játszmában győzött le. Anderson első New Yorki-i remeklésének évében, 2015-ben a top 10-ig is eljutott, de a johannesburgi teniszezőt tavaly sérülések hátráltatták, így idén újra meg kellett másznia a szamárlétrát, hogy megint képességeinek megfelelő helyezést érjen el a világranglistán. A szezon második felére ehhez meg is tette komolyabban is az első lépéseket, a nagy munka pedig ezekben a napokban hozza meg gyümölcsét. Karrierje első GS-elődöntőjéért Sam Querreyvel (17.) fog megmérkőzni, aki idén Wimbledonban elérte már ezt a mérföldkövet. Az amerikai teniszező váratlanul simán verte a szerva-röptéző Mischa Zverevet (23.). Két jó adogató jelenlétében legtöbbször arra számíthat az ember, hogy majd röpködni fognak az ászok és a tie-breakek, ehhez képest Querrey három játszma alatt öt játékot engedett a rutinos németnek, aki viszont vállproblémákkal küszködött a meccs során.
A játéknap eredményei
P. Carreno Busta (ESP) [12] | D. Shapovalov (CAN) | 7/6(2) 7/6(4) 7/6(3) |
S. Querrey (USA) [17] | M. Zverev (GER) [23] | 6/2 6/2 6/1 |
K. Anderson (RSA) [28] | P. Lorenzi (ITA) | 6/4 6/3 6/7(4) 6/4 |
D. Schwartzman (ARG) [29] | L. Pouille (FRA) [16] | 7/6(3) 7/5 2/6 6/2 |
Hétfőn teljes lesz a negyeddöntő mezőnye, ugyanis a felső ág versenyzői is megvívják negyedik fordulós meccseiket. Roger Federer (3.) és Rafael Nadal (1.) szereplése mellett még Dominic Thiem (6.) és Juan Martin Del Potro (24.) összecsapása teheti érdekessé a napot. A svájci egyébként a német Kohlschreiberrel (33.), a spanyol pedig az ukrán Dolgopolovval játszik majd, továbbá a belga David Goffin (9.) is pályára lép, az orosz tinédzser, Andrey Rublev ellen.
A kiemelt kép forrása: reuters.com