Szezonsumma 2017: Lucas Pouille nyerte az első budapesti ATP tornát!

Mi örültünk a legjobban a hírnek: Budapest rendezett első ízben április utolsó hetében ATP 250-es tornát. A Gazprom Hunagrian Opent  végül az első kiemelt Lucas Pouille nyerte meg. 

Nem sokon múlt Balázs Attila főtáblás szereplése Budapesten
Kép forrása: hsport-shop.hu

A selejtező is már magyar szempontból meghozta a maga izgalmát. Piros Zsombor ugyan az ukrán Sergiy Stakhovsky ellen nem tudott meglepetést okozni, azonban Balázs Attila szolgáltatta az izgalmakat. A magyar játékos aki nagyszerű visszatérést produkálva Budapesten bontogatta tovább szárnyát. Az akkor még 27 éves teniszező először megverte a szerb Dusan Lajovicot és az amerikai Bjorn Fratangelo ellen is kevés hiányzott a győzelemhez. A közönség igényét rajtuk kívül egy bemutató mérkőzés erejéig Marat Safin, valamint Goran Ivanisevic szolgálta ki.

Fucsovics Budapesten is már igen jól teniszezett
Kép forrása: nemzetisport.hu

A főtáblán természetesen Fucsovics Márton is helyet kapott, aki Mikhail Youzhny ellen kezdte meg szereplését. Szoros meccset lehetett elvárni, hiszen Youzhny egy 250-es tornán bármikor elővehette volna régi Grand Slam elődöntős formáját még 35 évesen is. Ez most azonban nem így alakult a magyar közönség legnagyobb örömére, Fucsovics két szettben elintézte az oroszt. Miután már párosból kiesett Marci a román Marius Copil oldalán, csak a szinglire fókuszálhatott, ahol Verdasco következett. Sávolt Attila tanítványa rendesen feltüzelte magát, főleg, hogy elmondása szerint mindig is szeretett hazai közönség előtt teniszezni. Az első szettben Marci remekül teniszezett, azonban két szettlabdáról rövidítésben elúszott a nyitó játszma. Ez hatással volt a második szettre, hiszen itt a magyar teniszező hiába tudott valamennyire lépést tartani Verdascoval, a spanyol akarata jobban érvényesült. Szép szereplés volt így is Fucsovicstól, hiszen legyőzött egy volt Top 10-es játékost és megszorongatott egy korábbi Australian Open elődöntőst.

Fognini nem nyújtott valami maradandó teljesítményt a fővárosban
Kép forrása: askanews.it

A magyar publikum számára nagy hála volt, hogy a szervezők ha nem is a legnagyobb klasszisokat, de mégis világsztárok nevével fémjelzett tornát tudtak összehozni. Az utolsó pillanatban megérkezett az olasz Fabio Fognini, akinek szereplése látványos volt, azonban Andrey Kuznetsov ellen mutatott játéka inkább, aki már eléggé ismerte játékát, csalódás volt. Ezen azonban nála nem igazán lehetett meglepődni. Nagyobb meglepetésként szolgált, hogy a francia Gilles Simon a Balázs Attilát búcsúztató Bjorn Fratangelo ellen könnyedén kiesett. Rajta kívül, bár nem az a tipikus salakspecialista, Ivo Karlovic meglepő vereséget szenvedett a negyeddöntőben Aljaz Bedene ellen. Az elődöntőbe Lucas Pouille került Matin Klizan felett aratott győzelmével, Paolo Lorenzi kisakkozta Andrey Kuznetsovot. A torna abszolút bravúr emberének számító szerb Laslo Djere pedig Daniil Medvedev után a spanyol Fernando Verdascot is búcsúztatta.

Laslo Djere volt a budapesti torna meglepetésembere, azonban az elődöntő volt számára a végállomás
Kép forrása: atpworldtour.com

Következtek az elődöntők, ahol már csak négyen maradtak egy gyönyörű napsütéses szombati napra. Ez a játéknap azonban már megkövetelte a papírformát. Aljaz Bedene egész héten kiváló formában teniszezett és kiegyensúlyozottságával Laslo Djere nem nagyon bírt mit kezdeni, sima két szett lett a vége. Paolo Lorenzi ezen a tornán sok jó játékosnak borsot tört az orra alá, Lucas Pouille azonban más kávéház volt. A francia játékos nagyon dominánsan lépett fel az olasz rafinált tenisze ellen és egy percig sem hagyta kibontakozni. Ez a mérkőzés is két szettben véget ért.

Így örült a győzelmének Lucas Pouille
Kép forrása: atpworldtour.com

Április 30.-án végre lehullt a lepel és kiderült, hogy ki nyeri az első Gazprom Hungarian Opent. Aljaz Bedene előtt le a kalappal, hiszen fejlődése nem kérdéses, azonban Lucas Pouille ellen nem volt esélye. A francián az maximálisan érződött, hogy miután a cseh Jiri Vesely ellen majdnem kikapott első mérkőzésén, nagyon megrázta magát. Pouille 85 %-ban nyerte meg adogatása mögött a pontokat, Bedene egy kihasználatlan break labda mellett ötször veszítette el a saját szerváját. A francia ellentmondás nem tűrő játékkal nyerte 6/3 6/1-el a mérkőzést és lett az első budapesti ATP verseny bajnoka.

Brian Baker és Nikola Mektic sikerével zárult a párosok versenye
Kép forrása: hungarianopen.org

Pouille megnyerte tehát az első mérkőzést leszámítva magabiztosan ezt a versenyt. A francia egyéni győzelme mellett, a dobogó legmagasabb fokára párosban a Brian Baker/Nikola Mektic duó állhatott fel. Az amerikai-horvát kettős kiesebb meglepetésre legyőzte a fináléban a Juan-Sebastian Cabal/Robert Farah kolumbiai duót.

A hozzászólások le vannak zárva.