ATP beharangozó: Doha

Új színekben pompázik az idénynyitó qatari tenisztorna.

2018-ban is Qatar fővárosa az egyik helyszíne az ATP World Tour első játékhetének. Brisbane-nel és Indiával szemben általában jóval erősebb mezőny szokott itt összegyűlni, hiszen 250-es tornához képest idén is nem kevés pénzt, 1 386 665 amerikai dollárt osztanak szét. Címvédés nem lesz, ugyanis 2016 és 2017 bajnoka, Novak Djokovic nem jelezte részvételi szándékát. Amellett, hogy nagy eséllyel új bajnokot avathatnak az öböl államban, mindez megújított környezetben történhet meg, mert az eddig megszokott lila-zöld pályát felváltotta az azúrkék borítás.

Az első kiemelt osztrák már a második fordulóban tudhatja magát
Kép forrása: nationmultimedia.com

A torna első kiemeltje az osztrák Dominic Thiem (1.). A világranglista 5. helyezettje hétfőn már túl is esett idei első meccsén és két szettben (7/6(3) 6/3) búcsúztatta az orosz Evgeny Donskoyt. „A Dominátor” még vár következő ellenfelére, aki Aljaz Bedene vagy Malek Jaziri lesz. Richard Gasquet-t (5.), a 2013-as bajnokot sorsolták a negyedébe. A francia fonák-virtuóz a dominikai Estrella Burgos-szal kezd, győzelem esetén pedig a görögök tehetsége, Stefanos Tsitsipas ellen folytathatja a küzdelmeket.

A tábla felső ágán a 2015-ös döntős Tomas Berdychet (3.) és a tavaly Párizs Masters egyik hősét, a szerb Filip Krajinovicot (6.) találhatjuk. Mind a ketten német ellenfelet kaptak az első körre, előbbi Struffot, utóbbi pedig Gojowczykot. Ha győznek, jó eséllyel érdekes mérkőzés elé nézhetnek a következő fordulóban: Berdych a korábbi kétszeres döntős Gael Monflis-szal, Krajinovic honfitársával, Viktor Troickival találkozhat.

Az alsó ág felső negyedén spanyol negyeddöntőre van kilátás, mert Albert Ramos-Vinolast (4.) és Feliciano Lopezt (8.) sorsolták ide. Ramos első körös győzelem esetén egy hazai szabadkártyással vagy egy selejtezőssel, Lopez pedig szintúgy selejtezőssel, vagy egy védett ranglistás teniszezővel folyathatja a versenyt.

S bizony egy negyeddel lejjebb is spanyol rangadó alakulhat ki az elődöntőért. Itt Pablo Carreno Bustát (2.) és Fernando Verdascót (7.) találhatjuk. Utóbbi már le is játszotta első meccsét az izraeli Sela ellen, akit szetthátrányból fordítva győzött le. A negyeddöntőért érdekes meccset vívhat meg, következő ellenfele ugyanis a tavalyi év egyik nagy felfedezettje, Andrey Rublev lesz. Carreno Busta még ott áll a rajtkövön, s nem is ígérkezhet könnyűnek az első meccse, ugyanis azt a tavalyi US Open-elődöntős a horvát Borna Coric-csal játssza majd. A találkozó nyertesére pedig a grúz Basilashvili vár.

A torna sorsolása megtalálható itt.

A kiemelt kép forrása: atpworldtour.com

A hozzászólások le vannak zárva.