Wawrinka selejtezőt játszik Párizsban, nem kért szabadkártyát
Korábban úgy volt, hogy a svájci szabad kártyával indul a tornán, de meggondolta magát, és a selejtezőből próbál majd a főtáblára kerülni.
Stan Wawrinka számára a selejtezővel kezdődik majd a szezon utolsó 1000-es tornája, a Rolex Paris Masters. Az október 27.-én rajtoló eseményre így mind a négy szabad kártyát hazai játékos kapja. Wawrinka döntésének hátterében az áll, hogy figyelmét már a következő szezonra összpontosítja, és azt megelőzően minél több tétmeccset szeretne játszani.
“Stan a selejtezőből indul Párizsban, mert mérkőzéseket szeretne játszani.” – nyilatkozta a verseny igazgatója, Guy Forget a Tennis World USA-nak adott exkluzív interjújában.
Idén egyszer már közel volt ahhoz, hogy selejtezzen egy 1000-es versenyre, a Rogers Cup-on végül annak köszönhetően kapott szabad kártyát, hogy Andy Murray mégsem vállalta a szereplést.
Wawrinka számára tavaly a térdsérülése miatt már augusztusban véget ért a szezon. Akkor azt nyilatkozta, hogy távolinak érzi még a pályafutása végét, pár évig még biztosan játszani szeretne.
A svájci idén 16 tornán szerepelt, a legjobb eredménye az elődöntőbe jutás volt a Sofia Openen és Szentpéterváron – mindkét verseny ATP 250-es volt.
Kép forrása: scroll.in