Nadal: “Családalapítás? Nehéz kérdés…”

2018. december 31.
by andF

Rafael Nadal a közeljövőben nem tervez házasságkötést, és a gyerekvállalás gondolata sem foglalkoztatja.

A spanyol 2005. óta alkot párt Maria Francisca Perello-val. A 17-szeres Grand Slam bajnok nemrég egy interjú során elmondta, hogy amíg be nem fejezi a pályafutását, minden figyelmét a teniszre szeretné összpontosítani.

Az apává válás kérdésére Nadal a következőt reagálta: “Ez egy olyan döntés, amelyet a barátnőmmel együtt kell majd meghoznom, nem csak rajtam múlik. Családalapítás? Nem tudom, nem egyszerű megjósolni az ilyesmit.”

“Korábban úgy gondoltam, hogy ebben a korban már nem leszek aktív és családalapításba kezdek. Fiatalként azt hittem, hogy harminc éves koromban már visszavonulok, de most mégis itt vagyok. Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok az az, hogy egyszer majd lesz családom. Biztos, hogy nem leszek egyedülálló.” – tette hozzá.

Nadal barátnője néhány éven keresztül Londonban tanult, jelenleg pedig a jótékonysági alapítványánál tevékenykedik. Nagyon ritkán kíséri el párját a versenyekre, kivéve az európai tornákat és a Grand Slameket.

A spanyol jelenleg gőzerővel dolgozik azon, hogy hosszú sérülés után ismét versenyképes állapotba hozza magát. Ennek első állomásaként Abu-Dhabiban lépett pályára egy bemutatótornán, ahol szoros csatában maradt alul Kevin Andersonnal szemben. A 2019-es ATP szezont Brisbane-ben kezdi majd, amit az új év első hetében rendeznek.

Kép forrása: tennisworldusa.org

A hozzászólások le vannak zárva.