“Nem dolgoztam eleget a defenzív játékomon” – Nadal interjú

Rafael Nadal a visszatérését követően szettveszteség nélkül jutott be az Australian Open döntőjébe, ott azonban bántóan sima vereséget szenvedett Djokovic ellen.

Rafael Nadal úgy véli, fizikálisan még nem állt készen arra, hogy olyan magas szinten teniszezzen, mint amit a világelső ellen való játék megkövetel.

“Természetesen úgy gondolom, hogy fantasztikusan teniszezett.” – mondta a mérkőzés után Nadal. “Az is igaz, hogy amikor így játszik, akkor nekem valami mást kellene nyújtanom. Hogy őszinték legyünk, nem volt meg bennem ma az a bizonyos extra, nem igaz?”

“Igen, hihetetlen teljesítményt nyújtott, semmi kétség. Ugyanakkor azt is elmondhatom, hogy valószínűleg nem álltam készen fizikálisan. Igaz, hogy fantasztikusan játszottam az elmúlt két hétben. Öt, versenyzés nélkül töltött hónap után, egy ekkora mérkőzésen azonban valami mást kellett volna nyújtanom, de ez nem volt meg bennem.”

“Úgy érzem a támadó teniszem rendben volt az elmúlt két hét során. Sokat dolgoztam a támadójátékomon, a defenzív játékomon azonban már nem annyira. Egy ilyen játékos ellen ma először védekezésben kellett volna teljesítenem, mielőtt támadásokat indíthattam volna. Igaz, hogy ezen a meccsen talán 100%-ot nyújtva sem tudtam volna legyőzni, de valószínűleg nagyobb lett volna a küzdelem.”

Nadal tagadta, hogy túlságosan ideges lett volna a mérkőzés előtt, vereségét egyértelműen Djokovic rendkívüli agressziójának tudja be.

“Azért hibáztam sokat, mert nyomást helyezett rám, ennyi az egész. Nem azért hibáztam, mert túlságosan ideges voltam. Csak annyira voltam ideges, mint amennyire egy Grand Slam döntő előtt lenni szokott az ember.”

“Nem akarom azt mondani, hogy hihetetlenül jól játszott, mert úgy tűnne, hogy kifogásokat keresek.” – tette hozzá a világranglista második helyezettje. “Valóban jól játszott. Sok nehéz ütést rendkívül jól oldott meg. Hosszan játszott, a returnjei fantasztikusak voltak. Nagyon gyors volt. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat dolgozhatott a mozgásán a holtszezonban. A jó ütéseim úgy jöttek vissza, hogy máris én kerültem védekező pozícióba.”

Kép forrása: sportingnews.com / (Michael Dodge/Getty Images)

A hozzászólások le vannak zárva.