Összejött, amit reméltünk: Fucsovics Marci és Federer újra összecsap!

Magyar szempontból álom-negyeddöntőt rendeznek majd a Dubai-i ATP-tornán, miután Fucsovics Marci után Roger Federer is továbbjutott!

Üdvözítő volt látni, ahogyan Fucsovics Márton igencsak magabiztos győzelmet aratott német ellenfele, Jan-Lennard Struff felett a körülbelül 3 millió dollár összdíjazású kemény pályás tenisztornán Dubai-ban, a legjobb 16 között. A magyar játékos idén már annyi ATP 500-as negyeddöntőnél jár, amennyit kiharcolt az elmúlt két évben. A sors fintora, hogy az Egyesült Arab Emírségekben egy ágra került a korábbi hétszeres bajnokkal, Roger Federerrel (2.) és a szerdai játéknap megszervezésének köszönhetően nem a nyíregyházi sportolón múlott az utolsó pillanatig a magyar és a svájci második találkozása.

A Grand Slam-rekordernek ehhez a spanyol Fernando Verdascót kellett legyőznie. Federer pedig első meccse után szinte újra ugyanabba a történetbe csöppent bele, mint Philipp Kolhschreiber legyőzésekor. A német személyében is egy régi motoros ellenfelet kapott, aki ellen miután megnyerte az első szettet, elveszítette a másodikat, majd mégis magához ragadta a győzelmet. A szerdai meccsen a felek egy-egy korai break-nek köszönhetően osztozkodtak az első két szetten. Stabilan adogattak mind a ketten, és amikor valaki mégis lehetőséghez került, s élt is vele fogadóként, az később az aktuális játszmát behúzta. A döntő felvonás annyiban különbözött az addig megszokottól, hogy ott Verdasco jutott előbb fogadóelőnyhöz, még 1/1-nél, de Federer megmentette a játékát. Nem is kellett sok játékot várni a svájci rajongóinak a megtorlásra: 4/3-ra vezetett, amikor ő került kedvező helyzetbe és egy hosszú labdamenet végén kikaparta magának a gesztenyét. A következő játékban rögtön adogathatott a győzelemért, és stílusosan, love-game-mel teljesítette is ezt a feladatot – végeredmény: 6/3 3/6 6/3.

Hubert Hurkacz első top 10-es skalpját gyűjtötte be Nishikori legyőzésével.
Kép forrása: gulfnews.com

A negyeddöntők fénypontja természetesen Federer következő mérkőzése lesz majd Fucsovics Márton ellen, de természetesen a többi ágon is megvannak a párosítások a legjobb 8 között. A nap meglepetését Hubert Hurkacz okozta, aki az 1. kiemelt japán Kei Nishikori szereplésének vetett véget három szettben (7/5 5/7 6/2). A fiatal lengyel karrierje eddigi legnagyobb tétű mérkőzését kortársa, Stefanos Tsitspas (5.) ellen fogja vívni. A görögök friss Marseille-i bajnoka a selejtezős belorusz Gerasimovot verte meg két játszmában (6/3 6/1). Egy negyeddel lejjebb két kiemelt korábbi kiejtője, Gael Monfils (Marin Cilic (3.)) és a litván Ricardas Berankis (Daniil Medvedev (8.)) küzd meg egymás ellen az elődöntőért. A grúz Nikoloz Basilashvili pedig még ellenfélre vár, ugyanis cikkünk készülte alatt Tomas Berdych és a horvát Borna Coric (6.) még vívja egymás elleni meccsét.

A kiemelt kép forrása: newbeezer.com

A hozzászólások le vannak zárva.