ATP Lyon: Thiem búcsúzott, Tsitsipas továbbjutott

Az első kiemelt Dominic Thiem számára hamar befejeződött a lyoni verseny, rögtön az első mérkőzésén kiesett. Az osztrák búcsúja mellett a görög Stefanos Tsitsipas könnyedén negyeddöntőbe jutott. 

Dominic Thiem továbbra sem találja a legjobb formáját, hiszen Lyonban miután erőnyerőként a második fordulóban kezdte meg szereplését, gyorsan búcsút intett a franciaországi tornának. Legyőzője a balkezes, brit Cameron Norrie volt, aki még csak egy szoros mérkőzésre sem kényszerült, hiszen mindösszesen öt gamet veszített a 2018-as itteni bajnok ellen. A végeredmény a meccs képe alapján nem szolgál túl nagy meglepetésként, hiszen az osztrák háromszor is elveszítette az adogatását, fogadóként pedig mindösszesen 9 pontot tudott nyerni az egész mérkőzés folyamán. Norrie 66 perc játékot követően került be a negyeddöntőbe.

Stefanos Tsitsipas is bemutatkozott Lyonban, és első találkozóján igyekezett minél kevesebb időt a pályán tölteni, ehhez mérten könnyedén győzte le az amerikai Tommy Pault. A Monte-Carlo-i bajnoknak a győzelemhez 1 óra 16 percre volt szüksége, 6/1 6/4 arányban kvalifikálta magát a legjobb 8 közé. A görög teniszező az elődöntőbe jutásért a japán Yoshihito Nishiokával csap össze.

Tsitsipas magabiztos győzelemmel mutatkozott be Lyonban
Kép forrása: atptour.com

A mai játéknapon kisebb meglepetésre az argentin Diego Schwartzman sem tudott negyeddöntőbe jutni. A harmadik kiemelt, argentin teniszezőt a hazai közönség legnagyobb örömére Richard Gasquet ejtette ki.

A második forduló eredményei: 

Cameron Norrie-Dominic Thiem ( 1 ) 6/3 6/2

Arthur Rinderknech-Jannik Sinner ( 6 ) 6/7(7) 6/2 7/5

Richard Gasquet-Diego Schwartzman ( 3 ) 6/3 7/5

Yoshihito Nishioka-Gael Monfils ( 5 ) 6/4 3/6 7/6(2)

Stefanos Tsitsipas ( 2 )-Tommy Paul 6/1 6/4

Kiemelt kép forrása: spox.com