Wimbledon 2021: A 4. kiemelt is kiesett a hölgyeknél

A szerdai nap késő délutáni, illetve esti meccsei kevesebb izgalmat szolgáltattak, de akadt így is bőven remek párosítás a hölgyeknél.

Továbbra is meglepőnek tűnik Iga Swiatek (7.), aki Vera Zvonareva ellen feszült neki második fordulós meccsének, de ezúttal sem kellett megizzadnia, egyelőre nagyon kellemes meglepetésként szerepel Wimbledonban, 6:1, 6:3-as győzelmével pedig már várhatja a harmadik fordulót.

Hasonlóan hozzá, Garbine Muguruza (11.) is hozta a kötelezőt, nála sem látszik a megtorpanás jele, és mivel elég régóta dobbantott nagyot a spanyol, így benne van a pakliban, hogy megint előhúz egy olyan teljesítményt, amivel Grand Slamet tud nyerni. A 6:1, 6:4-es győzelme a holland Pattinama Kerkhove ellen mindenképp ennek a jele is lehet akár.

Azonban ehhez a következő körben azt az Ons Jabeur-t (21.) kellene megvernie, aki a füves pályás felkészülés során remek volt, ezúttal pedig az ötszörös wimbledoni bajnok, Venus Williams-et búcsúztatta. A 41 éves amerikai 23. alkalommal szerepelt a wimbledoni nevezési listán, ami egészen hihetetlen szám, ráadásul ez volt a 90.! Grand Slam torna, amin elindult pályafutása során. Jabeur az első szettben sokáig fej-fej mellett haladt Williams-szel, de a tiebreakig nem tartott ki az amerikai, így az első szett megnyerése után talán már Venus sem hitte el, hogy itt három szettben esélye lehetne. A tunéziai 7:5, 6:0-ra nyert, és készülhet Muguruza ellen.

A délután egyetlen nagy meglepetése Sofia Kenin (4.) kiesése volt, ami az amerikai játékát és formáját elnézve nem is igazán meglepő. A normális pontrendszer visszaállásával az mindenképp jó lesz, hogy a Top10-ből kiesnek azok a versenyzők, akiknek nem lenne ott a helye az utóbbi egy év alapján. Kenin biztosan ebbe a kategóriába tartozik, hiszen úgy áll a világranglista 6. helyén, hogy tavaly augusztus óta egy Roland Garros döntő és két negyeddöntőbbe jutás áll a neve mellett, ez pedig édeskevés. Ezúttal honfitársa, Madison Brengle volt a a veszte, aki csupán 47 perc játékot engedélyezett Keninnek, aki 6:2, 6:4-re vesztette el a találkozót.

A további eredmények:

Stephens – Ahn: 7:5, 6:3
Raducanu – Diatchenko: 7:6, 6:0
Martincova – Podoroska: 6:3, 7:6
Begu – Martic (26.): 7:5, 6:7, 6:3
Golubic – Collins: 6:2, 6:0
Ka. Pliskova (8.) – Vekic: 6:2, 6:2
Osorio Serrano – Alexandrova (32.): 7:5, 6:2
Keys (23.) – Davis: 6:1, 6:4
Rybakina (18.) – Liu: 6:4, 6:4
Samsonova – Pegula (22.): 6:4, 3:6, 6:3

A kép forrása: thescore.com