Nadalnak még nincsenek tervei a szezon folytatása kapcsán

A világranglista 2. spanyol klasszis edzője, Carlos Moya nyilatkozott tanítványa és barátja lehetséges közeljövőjéről.

Rafael Nadalnak mindig is az egyik legnagyobb célja volt testi épségének megőrzése, hiszen sosem arról volt híres, hogy a sérülések elkerülik. Edzője és jó barátja, a szintén mallorcai Carlos Moya szerint a Salakkirály ebben a kényszerből megrenovált szezonban is át fogja gondolni, mennyi és melyik tornán indul el, és azt is biztosra veszi, hogy nem fog egyhamar visszatérni, ha újraindul az ATP Tour augusztusban.

Mindez azonban csak találgatás Moya részéről is, nem rég nyilatkozta ugyanis a Mundo Deportivonak, hogy személyesen még nem egyeztettek Nadallal a folytatásról:

“Hogy őszinte legyek, még nem beszéltük Rafával, hogy melyik tornákat tűzné ki célul, ha visszatér a tenisz. Öt verseny van, amit igazán fontosnak tart és szívesen el is indulna rajtuk, de már régóta nem a 20-as éveiben jár.”

A szezon átalakításával az ATP pont azokat a tornákat szervezte szinte egymásra, melyeken a 19-szeres Grand Slam-bajnok spanyolnak nem kevés pontot kellene megvédienie tavalyról. A legnagyobb problémát természetesen az jelenti, hogy hiába címvédő a Roland Garroson és a US Openen is, a két nagy torna közel esik egymáshoz (US Open: augusztus 31. – szeptember 13., Roland Garros: szeptember 27. – október 11.). Két hét – amennyi van a US Open vége és a Garros kezdete között – önmagában nem kevés, ám ha az utazást és a kemény pályáról salakra való átállást nézzük, akkor nagyon is az.

Az elmúlt hetekben azonban Nadal megszellőztette, hogy a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete miatt inkább kihagyná az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságot. Ha ezt a döntést tényleg meghozza majd a közeljövőben, nem lepődnének meg rajta sportág rajongói. Egyrészt a versenyről versenyre való utazgatásnak még megvannak az egészségügyi kockázatai – ahogyan az a Novak Djokovic szervezte Adria Tour-on kiderült – másrészt pedig kedvenc borításán, salakon abszolút favoritként indulna bármelyik tornán. Ráadásul a Roland Garros mellett még Rómában is címvédő, hazája fővárosában, Madriban pedig elődöntős volt tavaly.

“Biztos vagyok benne, hogy Rafa mindent meg fog próbálni, hogy kihozza a helyzetből a legjobbat, de meg kell találnunk még ennek a módját. A következő hetekben összeülünk és mindent megvitatunk majd, hogy mi lehet a legmegfelelőbb menetrend az egészsége szempontjából, mert hát az a legfontosabb.” – tette hozzá Moya.

Számos kritika éri egyébként az ATP Tour új menetrendjét: Toni Nadal, Rafa nagybátyja és korábbi edzője szerint irreális és a sűrű a program, rááadásul ez az olyan korú játékosokat hozza nehezebb helyzetbe, mint unokaöccse vagy éppen Novak Djokovic. A korábbi világelső Andy Murray szerint pedig a játékosok nagyobb sérülésveszélynek lesznek kitéve a hirtelen bevövetkező borítás váltás miatt.

Moya már most érzi előre, hogy Nadal programja mentálisan és fizikailag is megterhelő lesz, de nem megy el a tény mellett, hogy 34 esztendős tanítványa a tavalyi szezon utolsó negyedében kar- és hasfalsérülésekkel bajlódott.

“Mindig is Rafa egészsége volt a prioritásunk, ez alapján döntöttük el mindig is, hogy kevesebb vagy több tornán indul el. Más szempontot pedig továbbra sem hozunk számításba – nyomatékosította álláspontját a 12-szeres Roland Garros bajnok trénere.

Nadal 2020-at az idén debütáló ATP Kupán kezdte, ahol a spanyol válogatottal csak a döntőben kapott ki a Novak Djokovic vezette Szerbiától. Az Australian Openen a negyeddöntő és a későbbi finalista Dominic Thiem jelentette a végállomást, néhány héttel később pedig megszerezte 85. ATP-tornagyőzelmét a mexikói Acapulcóban, így 13-3 volt az idei mérlege, mikor felfüggesztették a szezont.

Forrás

A borítókép forrása: sportstar.thehindu.com