ATP beharangozó: Madrid Masters

Vasárnap már elrajtolt az urak számára is a salakszezon második Mesterversenye. A spanyol fővárosban nincs ott a világelső Novak Djokovic, Dominic Thiem azonban itt tér vissza.

Kicsivel kevesebb, mint 3 és egynegyedmillió Eurót osztanak szét a résztvevők között a Mutua Madrid Openen. A torna a salakszezon egyik legfontosabb eseménye az időszak gigászát, a Roland Garrost követően. Ha Spanyolország és salakpálya, akkor természetesen Rafael Nadalt (1.) meg kell említeni a favoritok között, ám a Salakkirály szekere kicsit döcögött korábbi tornáin, Monte-Carlóban és Barcelonában is, annak ellenére, hogy utóbbi helyszínen 12-edszer is tornagyőztes lett. A 20-szoros Grand Slam-bajnok kihívója Stefanos Tsitsipas (4.) lehet, aki Monte-Carlóban szettveszteség nélkül lett bajnok, a katalán fővárosban pedig egy szédületes döntőt vívott a mallorcaival.

Rajtuk kívül érdemes lesz figyelni még a monacói döntős Andrey Rublevet (6.), a visszatérő Dominic Thiemet (3.) és Daniil Medvedevet (2.) is, aki bár nem igazán szeret salakpályán játszani, de a borításon ez lesz az idei első versenye azok után, hogy a Hercegségben koronavírus-fertőzés miatt vissza kellett lépnie a versenytől.

Felső ág

A világelső Djokovic távollétében Nadal a torna első kiemeltje. Érdekesség, hogy bár kedvenc borításáról és kedvenc focicsapatának városáról van szó, Madridban nem sok sikere volt még. Egy Mastersen négyszer is diadalmaskodni nem kis fegyvertény, ám “Rafa” Monte-Carlóban, Barcelonában és a Roland Garroson is 10 felett jár a tornagyőzelmek számában.

Nadal Madrid 2021

Kép forrása: atptour.com

A második fordulóban csatlakozik majd be a versenybe, első ellenfele pedig a francia Mannarino lehet, vagy roppant fiatal, de annál tehetségesebb honfitársa, Carlos Alcaraz, aki ezen a héten szerdán lesz csak nagykorú. A nyolcaddöntőben összecsaphat az utóbbi félév egyik nagy üdvöskéjével, Jannik Sinnerrel (14.). Az olaszok tehetsége hatalmas ütőerővel bír, amit nem félt használni a tavalyi Garros-negyeddöntőn sem Nadal ellen – nem sokon múlott, hogy elvegye az első szettet a későbbi bajnoktól. Nadal negyedébe a 2018-as bajnok Alexander Zverev (5.) került, akire mindenképpen komoly ellenfél vár a Nishikori – Khachanov meccs győztesének személyében. A német útját az idei miami bajnok Hubert Hurkacz (12.) vagy éppen Monte-Carlo meglepetés-szereplője, Dan Evans állhatja még.

Thiem AO 2021

Nem igazán indult még be Thiem 2021-es szezonja.
Kép forrása: sports.inquirer.net

Dominic Thiemet sorsolták még a felső ágra. A US Open-címvédő osztrák először az Andujar – Giron párharc győztesével játszik, és egy lehetséges komoly ellenfelet már ki is vehet a mentrendjéből, ugyanis kiesett az első fordulóban Grigor Dimitrov (13.), ő ejtette ki Thiemet egy csúnya vereséggel még az idei Australian Openen. A bolgár helyett azonban így az ő legyőzőjére, Lloyd Harrisre kell majd figyelnie, amennyiben a dél-afrikai legyőzi az ausztrál Millmant. Az elmúlt hónapok egyik legeredményesebbjét, Andrey Rublevet (6.) sorsolták még Thiem negyedébe. Az orosznak Tommy Paul ellen még könnyű dolga lehet, de utána Roberto Bautista-Agut (9.) következhet, aki ellen igencsak meg kellett küzdenie még az előző Mesterversenyen.

Alsó ág

Jó kérdés, mik lehetnek Daniil Medvedev esélyei? A regnáló világbajnok jelentős gondok nélkül esett túl a covid-fertőződésen, de legutóbbi mérkőzését nem most játszotta, a salakos borítás pedig eddig nem az ő kávéházának bizonyult az elmúlt évek során. Legnagyobb eséllyel az egyre jobb formában lévő Alejandro Davidovich Fokinával találkozhat első meccsén, aki akár nagy próbatételt is jelenthet az idei Australian Open döntősének. Ráadásul az esetleges folytatás is salakspecialistákat tartogathat az orosz számára: Christian Garin (16.) és Pablo Carreno Busta (10.) is “őshonos salakos”, ám ez a terep a friss belgrádi bajnoknak, Matteo Berrettininek (8.) is kimondottan fekszik.

Tsitsipas repülőrajtot vett a salakszezonban.
Kép forrása: tennisuptodate.com

A korábban említett kihívó, Stefanos Tsitsipas (4.) az alsó ágra lett sorsolva, tehát egy újabb Nadal elleni ütközet legkésőbb újfent a döntőben jöhet össze. A görögök üdvöskéje valószínűleg a friss müncheni bajnok Basilashvilivel találkozik (Benoit Paire-rel játszik majd a grúz), utána pedig leginkább a Casper Ruud – Felix Auger-Aliassime (15.) győztesét várhatja. Az előző kiírás döntősének negyedébe került Diego Shcwartzman (7.),  aki nehéz sorsolást kapott. Első meccsén rögtön Aslan Karatsevvel találkozik a mélynövésű argentin, a találkozó nyertese pedig a papírforma szerint Denis Shapovalov (11.) ellen folytathatja, amennyiben Alexander Bublik Fucsovics Márton után a kanadaival szemben már nem jár sikerrel.

A főtábla teljes sorsolása megtekinthető itt.

Borítókép forrása: opencourt.ca