Jön a nagy finálé! – az ATP Finals elé

Eltelt ez a szezon is, melyet szokás szerint a 8 legjobb és egyben legegészségesebb versenyzőinek seregszemléjével zárnak le. Megnézzük, mi várhat ránk a londoni O2-arénában.

Volt már ez a torna csak simán Masters Grand Prix, aztán Masters Cup, majd World Tour Finals, most éppen ATP Finals, megszokott beceneve pedig Világbajnokság. Az elképzelés azonban sosem változott: gyűjtsük össze az adott év 8 legjobb teniszezőjét a szezon végén és versenyeztessük őket az egyenes kieséses lebonyolítás helyett valami másban, természetesen hatalmas közönség előtt, valami gáláns helyen. Utóbbinak eleget tesz London emblematikus létesítménye az O2-Aréna (20 ezer férőhelyes), ami ennek az eseménynek már 2009 óta ad otthont, s biztosan fog még 2020-ig. Amennyiben a brit főváros nem tud megegyezni az ATP-vel a folytatással kapcsolatban, akkor egy évvel fog elmaradni a torna történelmének “legkitartóbb” rendezőjétől, a még híresebb Madison Square Gardentől. New York legismertebb arénája 1977 és 1989 között látta vendégül az aktuális év legjobbjait.

Kilencedik éve látja vendégül London legendás létesítménye, az O2-Aréna a férfi teniszszezon 8 legjobb versenyzőjét

A 8 résztvevőt 2×4-es csoportokba sorsolják. Természetesen megszabott keretek között, ami azt jelenti, hogy a top 4, illetve az azon kívüliek száma arányosan oszlik el mindkét csoportban. A kvartetteken belül körmérkőzéseket játszanak, két nyert szettig, döntőszett 6/6 esetén tie-breakkel. A csoport végeredményét a győzelem-vereség aránya határozza meg elsősorban – megegyező mérleg esetén a szettarány dönt, ha pedig az sem tud, akkor a megnyert game-k statisztikája. Az első két helyezettek bejutnak az elődöntőbe, ahol természetesen mindenki a másik négyesből kap ellenfelet: a csoportgyőztesek a másodikokkal találkoznak. A torna sajátossága, hogy egy vereség után is lehet folytatni a küzdelmeket, illetve itt kétszer bele lehet lépni ugyanabba a folyóba, azaz két teniszező 8 napon belül akár kétszer is összecsaphat. Nem ritka jelenség, sőt: tavaly David Goffin és Grigor Dimitrov, három éve pedig az idei két favorit, Novak Djokovic és Roger Federer is kétszer nézett farkasszemet egymással.

A megszokottól eltérő lebonyolítás ellenére osztanak ki világranglista-pontokat: 200 jár egy megnyert csoportmeccsért, 400 egy megnyert elődöntőért, 500 pedig a megnyert döntőért. Így összességében ha valaki veretlenül nyeri meg a 8 millió dollár összdíjazású versenyt, akkor 1500 ponttal gazdagodik. Éppen ezért a torna rangja a Masters és a Grand Slam kategória közé esik.

Az már garantált, hogy a címvédés idén elmarad, hiszen a bolgár Dimitrov igencsak alulmúlta tavalyi önmagát. Idei eredményei pedig arra engedhetnek következtetni, hogy egy éve ilyenkor – történelmi fogalommal élve – egy hatalmi vákuum nyújtotta lehetőséget használt ki a legjobban. A döntős Goffin sem próbálhatja meg még megismételni sem 2017-es szereplését, sérülés miatt ugyanis a belga ideje korán befejezte a szezont. A tavalyi mezőnyből csak Federer, Dominic Thiem, Alexander Zverev és Marin Cilic található meg, van két visszatérőnk Kei Nishikori és Djokovic révén, illetve két magas és nagy adogató, John Isner és Kevin Anderson személyében újoncot avathatunk. Az idei top 8-at nem ők alkotják, de Rafael Nadal és Juan Martin Del Potro igencsak korán bejelentett visszalépése után az éves ranglista 9. Nishikori és 10. Isner is helyet kapott. Verseny közbeni visszalépés esetére pedig van két tartalék versenyző is: Borna Coric és a Párizs Masters bajnoka, Karen Khachanov.

Na, de akkor nézzük a csoportokat!

Lleyton Hewitt-csoport

Roger Federer (2.)

Kevin Anderson (4.)

Dominic Thiem (6.)

Kei Nishikori (7.)

Természetesen a rekordbajnok (6) Federer a torna egyik favoritja. A svájci örökifjú ott folytatta 2018-as szezonját, ahol abbahagyta a 2017-est: megvédte a címét az Australian Openen, majd Rotterdamban a tenisztörténelem legidősebb férfi világelsőjévé vált. Tavaszra azonban valami megfeneklett nála: a 2017-es Indian Wells – Miami-duplából “csak” egy kaliforniai döntő maradt, Wimbledonban pedig címvédőként esett ki a negyeddöntőben dupla-szettelőnyből, éppen Anderson ellen. A negatív tetőpont aztán a US Openen jött el, mikor a legjobb 16 között váratlan vereséget szenvedett az akkor világranglista 56. John Millman ellen. Az idény hajrájára azonban megtalálta azt a formáját, mellyel képes volt kiegyensúlyozott teljesítményre: Bázelben kilencedjére is bajnok lett, Párizsban pedig igencsak megszorongatta a bombaformában teniszező Djokovicot.

Szüksége is van a formajavulásra, hiszen egyik csoportellenfele sem úgy kvalifikálta magát erre a tornára, hogy a szezon első felében tette oda magát, majd a másodikban csak “elevickélt”. Anderson Bécs bajnoka lett két hete, és hát persze meríthet majd a dél-afrikai az ominózus Wimbledoni győzelemből is, ami a nagy fordítás mellett meccslabda hárításával és döntőszett 13/11-es végeredménnyel történt. Rajta kívül azonban Nishikori és Thiem is méltó konkurense lehet a svájcinak. A japán egy tavalyi sérülés miatt kiszorult a top 30-ból, így idén onnan kellett és sikerült is visszaküzdenie magát az elitbe. A US Open elődöntő után minden tornán olyas valakitől kapott ki, aki előrébb állt nála a világranglistán. Az osztrák Thiem pedig kétévnyi kritika után idén már nem csak salakon tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni. Nem csak a Roland Garroson elért döntővel bizonyította, hogy javult a játéka, hanem aztán később a US Openen is, ahol épp, hogy nem kapta el Nadalt a negyeddöntőben.

Leginkább a 20-szoros Grand Slam-bajnok pályázhat a csoportelsőségre, de a többiek nincsenek tőle elmaradva mérföldekkel, így ebben a kvartettben igazán szórakoztató és szoros küzdelem alakulhat ki. Egyelőre csak a csoportkör első fordulójának párosításai tisztázottak. A torna vasárnap kezdődik ezzel a négyessel: 15 órakor Anderson és Thiem csap össze, majd 21 órakor következik Federer és Nishikori.

 

Guga Kürten-csoport

Novak Djokovic (1.)

Alexander Zverev (3.)

Marin Cilic (5.)

John Isner (8.)

Ennek a kvartettnek is egy favoritja van, aki nem lehet más, mint Djokovic. A szerb teniszező a sportág történelmének legnagyobb visszatérését vitte véghez az idény második felében. Az elsőben még Radek Stephanek és Andre Agassi voltak az edzői, ám hiába a kopasz amerikai hírneve és a cseh barátsága Djokovic-csal, “Nole” csak vergődött 2018 elején, tavasszal Benoit Paire-től és az akkor top 100-on kívüli Taro Danieltől is képes volt kikapni. Aztán nyáron, a salakszezonra régi jó sikerkovácsa, Marian Vajda és stábja visszatért, velük együtt pedig a Djokovic legszebb napjaiban megszokott diadalok is. Wimbledoni győzelmekor úgy érződött, hogy az ennek a reneszánsznak a kiteljesedése volt, de mint végül kiderült, csak a kezdete. A füves pályás Grand Slam július elején zajlott, s a szerb azóta (!) szedett össze mindösszesen két vereséget. Torontó és Párizs kivételével mindent megnyert: a Cincinnati és a Shanghai Masterst, a kettő között pedig a US Opent is. Ezen a héten pedig már a világelsőséget is visszaszerezte.

Djokovic még inkább kiemelkedik ebből a négyesből, mint Federer a másikból. Az aktualitásokat tekintve Marin Cilic jelentheti a legnagyobb veszélyt, hiszen ő szakította meg az ötszörös bajnok 30-as szett-győzelmi szériáját még Párizsban, ám az idei Australian Open-döntős horvátnak igencsak rossz mérlege van az O2-Arénában: háromszor járt már itt, de csak egy győzelme van, azaz 1-8 a mérlege. Alexander Zverev idén sem hozta el azt az igazi áttörést, amit már nagyon várnak tőle, ráadásul élénken élhet benne a Shanghai-elődöntő is, amit meg nagyon simán (6/2 6/1) bukott el Djokovic ellen. Az utolsóként kvalifikáló John Isner pedig már nagyon rég játszott a világelső ellen (2015, Peking) és amúgy is 8-3-ra vezet ellene a szerb. A második helyéért lehet igazán érdekes majd a verseny, a Miami Masters-bajnok Isner ezen a fedett pályás borításon akár meg is tréfálhatja a hatalmas szerváival “elérhetőbb” vetélytársait.

Ez a csoport természetesen hétfőn kezdi meg a küzdelmeket: 15 órakor Zverev Cilic-csel csap össze, 21-kor pedig Djokovic lép majd pályára Isner ellen.

Az ATP World Tour idei utolsó tornáját szokás szerint a Digi Sporton lehet majd figyelemmel követni.

A felhasznált képek forrása: atpworldtour.com

A hozzászólások le vannak zárva.